Logan futása

LOGAN FUTÁSA
(REMAKE)

Megvan a Logan futása remake-jének forgatókönyvírója.
A jelölt már otthonosan mozog a témában.

A Logan futásának remake-je is azon projektek közé tartozik, amikről folyamatosan érkeznek ugyan hírek, de valódi előrelépésről ritkán hallani. Még 2015-ben derült ki, hogy az X-Men-filmek producereként elhíresült Simon Kinbergre bízták az újrázás sztorijának kitalálását, azóta azonban nem haladt előre a produkció. De talán ez most végre megváltozik, ugyanis megtalálták a forgatókönyvírót Peter Craig személyében, Kinberget pedig előléptették rendezővé.

Craig neve Az éhezők viadal utolsó két részének írójaként lehet ismerős, otthonosan mozog tehát a témában, főleg, hogy Kinberg saját bevallása szerint éppen olyan jellegű franchise-t szeretne teremteni alkotásával, mint amilyen Az éhezők viadala volt. Peter Craignek azonban nem az említett az egyetlen híres munkája: a Tolvajok városa szkriptjébe is besegített Ben Afflecknek, illetve az itthon csütörtökön debütáló 12 katona forgatókönyve is részben az ő szerzeménye. Sőt, a készülő Top Gun-folytatás megírására is őt kérték fel.

Az 1976-os Logan futása egyébként arról szól, hogy a jövőben minden embert megölnek 30 éves korában, hogy ezzel tartsák fenn a társadalom egyensúlyát. Főszereplőnk, Logan 5 (Michael York) azokra vadászik, akik ezt az ítéletet meg akarják úszni, végül azonban ő maga is menekülni kényszerül.

Hamarosan tehát megkezdődhet a remake forgatása is, de ha villámgyorsan el is készül Craig szkriptje, Simon Kinberg rendezői debütálása, az X-Men: Dark Phoenix elkészültét biztosan meg kell várni még a munkálatok elindításával.
(Forrás:hu.ign.com)

Logan’s Run
Amerikai filmdráma
1976