Avatar 2



2009-ben bemutatták, minden idők leglátványosabb moziját, sokakkal együtt számomra is nagy élményt jelentett ez a film. Azt szoktam róla mondani, hogy ahol mások be szokták fejezni a történetet, mert túl nagy kihívást jelentene, ott Cameron még rá is tett egy lapáttal. Az igényesség és a részletek legapróbb elemeinek kivitelezése teszi a digitális képalkotás bravúrjai mellett igazán élménygazdaggá ezt a filmet.

A folytatás viszont évek óta csak várat magára és már tényleg csak abban reménykedem, hogy az első film látványvilágát messze túl fogják szárnyalni a következő részek.

Idén januárban Cameronék nyilvánosságra hoztak négy darab képet, úgynevezett látványtervet az Avatar második részéből. Én személy szerint ebben a John Campea által készített kis filmecskében láttam őket először, nem túl nagy szám, de gondoltam lefordítom és kiteszem ide.

Magyar felirat: sinop

A következő négy epizód, a 2025-ig sorra
kerülő részek már közreadott címei:

2. rész The Way of Water A víz útja
3. rész The Seed Bearer A maghordozó
4. rész The Tulkun Rider A tulkun lovas
5. rész The Quest for Eywa Küldetés Eywa-ért