2. évad – 6. rész – A túlélő


Két hajótörött hányódik egy csónakban a nyílt tengeren, s már a végüket járják. Mikor rájuk találnak, egyikőjük már halott, a másik – az idősebbik – férfi még életben van és felviszik az Osiris nevű klipperre, melyet James bérel. A hajótöröttet Hennessynek hívják és az 1200 tonnás Usk nevű hajó első tisztje volt.

A hajó Newportból indult és szenet szállított Mauritiusra. Útközben azonban sziklának ütközött és elsüllyedt. Két matróz azt tervezi, hogy az éj leple alatt belökik a tengerbe a lábadozó Hennessyt, így szabadulva meg tőle. Baines kapitány azonban meghallja a férfi kiabálását és megmenti az életét.

Eközben Albert Frazer egy színésznőcskével csalja a nejét, Elizabethet. Azonban fél a lebukástól és közli a hölggyel, többé nem akar vele találkozni. Ugyanazok a matrózok, akik a tengerbe akarták lökni Hennessyt, most azt találták ki, hogy leölik a hajón lévő két disznót.