Ozsváth Sándor


A magyar beszéd és a magyar
gondolkodásmód összefüggései

Jó néhány évvel ezelőtt, amikor ezt az előadását először láttam, nem voltak vele szemben különösebb elvárásaim. Nem ismertem a tanár urat, nem gondoltam, hogy meg fog tudni lepni bármivel is.

Maga a stílus az ember, mondják és valóban, már az elején megfogott közvetlenségével. Ha megfigyelitek, kicsit nehézkesen lendül bele, de aztán olyan alapossággal felboncolja a nyelvünket, hogy csak ámultam, bámultam. Nyelvünk jó néhány, számomra mindeddig nem különösebben ismert elemével is nála szembesültem először.

Tartalmas, nagyszerű előadás. Tudom, hogy a mai rohanó világban egy ilyen majd két órás „időpazarlás” fölöslegesnek tűnhet, de a tanár urat meg kell hallgatnia mindenkinek, főleg a mai fiatalságnak lenne fontos erre időt szakítania.

Életrajz

Csonka-Szatmári születésű, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában történelem, az irodalom és a színjátszás iránt érdeklődött. 1968-ban érettségizett.

A színészkarra nem nyert felvételt, ezért magyar-történelem szakon tanult. Évekig Püspökladányban tanított és járási népművelési felügyelőként tevékenykedett.

1975-ben felvételt nyer a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházelmélet szakára, ahol 1978-ban vehette át diplomáját. A színháztól sem távolodik el, a tanítás és tanulás mellett amatőr együttesekkel dolgozik. 1978-82-ig a Debreceni Kölcsey Ferenc Városi és Megyei Művelődési Központ munkatársa (előadó és bábrendező). Évekig szerkesztette a Debreceni Hívogató c. periodikát.

1982-től nyugdíjazásáig a Debreceni Tanítóképző Főiskola (később Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola) oktatója, előbb az anyanyelvi majd a közművelődési tanszéken (utóbbinak két évig tanszékvezetője is), később a társadalomtudományi tanszéken. Oktatott tárgyai: gyermek-és ifjúsági irodalom, beszédművelés, színjátszás és drámapedagógia, művelődéstörténet.

Egyik létrehozója majd szakmai irányítója volt a kommunikációs képzésnek; a szakon beszédtechnikát, retorikát, esztétikát, műelemzést és műkritikát tanított. Hosszabb-rövidebb ideig vendégoktatóként is tevékenykedett: dráma- és színháztörténetet tanított a Debreceni Ady Endre Gimnázium első végzős osztályának. Színpadi beszéd- és mozgástechnikát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozata magánénekeseinek. Drámajátékot a Bessenyei György Tanárképző Főiskola népzenészeinek. Retorikát a KLTE pszichológus hallgatóinak.

Nyaranta magyarságismereti táborokat szervezett és vezetett külhoni magyar fiataloknak. 1996 óta beszédtanára a Magyar Rádiónak, 2013 óta pedig az MTVA-nak.