Alapítvány

Foundation
2021

Az Apple készít szériát minden idők egyik legnagyobb sci-fi klasszikusából, Isaac Asimov regényfolyamából az Alapítványból. Látvány orgiát ígérnek, amit a Trailer is megerősít, de egy gyakorlatilag megfilmesíthetetlen, cselekmények nélküli, párbeszédekre épülő regényből készült filmben mik lesznek a látvány elemek, arra kifejezetten kíváncsi leszek.

Nagyon fiatalon olvastam még Asimov regényfolyamát és azóta is hiányolom, hogy eddig senki nem merte filmre adaptálni a történetet. Mondjuk, az igazat megvallva, a több mint 10 ezer évet felölelő események bemutatására vállalkozóknak eddig nem lehetett könnyű dolga. Ez ideig nem is csodálkoztam túlságosan azon, hogy nem akadt erre jelentkező, de ha most végre sikerül vászonra álmodni, főleg a mai látványvilág-alkotás lehetőségei mellett, csodálatos dolog születhet. Az előzetest megnézve, nálam a nagyon várt kategóriában lendítette a filmet ez a pár filmkocka.