Kínai népautó

Egy koncepció, ami még nagyon
messze van a megvalósulástól.

[videojs_video url=”http://sinop.hu/filmek/kinainepautokoncepcio.mp4″ width=”744″ poster=”http://sinop.hu/wp-content/uploads/2020/10/nepauto-300×240.png”]

A Kínában megrendezésre került nagyszabású versenyen, a Volkswagen gyár nyílt pályázatot írt ki a Kínai Népautó Koncepciójának megtervezésére. Kiválasztásra került az egyik pályázó diák pályaműve az Overboard névre keresztelt jármű, mely egy lekerekített formájú repülő autó.

A verseny témája, a Kínai Népi Autó továbbgondolása, a jövő autójának újraértelmezése. A közel 119 000 pályamű közül a repülő autót választotta a Volkswagen gyár. A jármű központi alapkoncepciója, hogy majd fél méterrel lebegjen a föld felett.

A fenti háromperces kis film, egy kínai, tervezést és animáció készítést tanuló hallgató, Wang Jia elképzelése erről a járműről, aki Chengduban (Szecsuán tartomány) él. A futurisztikus videójuk elkészítéséhez, ezt a projektet választották. Az eredeti pályázat prototípusának kezdetleges megjelenését a csoport mérnökei átdolgozták. A lekerekített ajtók például eltérnek a pályázó által tervezettől.

Ebben a videóban bemutatják, ahogy egy középkorú pár elindul, hogy kipróbálja ezt a vadonatúj járművet, melybe egy elektromágneses levitációs rendszert építettek be, ami a bámészkodók legnagyobb megdöbbenésére, lehetővé teszi az aszfalt feletti lebegést.

Az első tesztvezetésen a pár megismerkedhet a mozgás legújabb, legmodernebb eszközével. Első pillantásra egy szemlélődő számára, ez a kétüléses autó úgy nézhet ki, mint egy hörcsögkerék, a mindkét oldalról nyíló ajtói teljesen automatizáltak. Abban a meghökkentő pillanatban, amikor rájönnek, hogy a jármű elhagyta a földet, jön csak igazán izgalomba a pár. Ezután tesznek egy próbakört a városba, ahol lehetőségük nyílik rá, hogy forgalomban tapasztalják meg az autó tulajdonságait.

Ez a jármű mindeddig csak koncepció, de ötleteket kínál a gyár következő újításai számára. Tehát szeretnénk bízni benne, hogy legkevesebb tíz éven belül a repülő autó jó úton halad a megvalósítása felé és talán kiléphet a tudományos-fantasztikus regények lapjairól.