Kim Ki-duk, a koreai „tékozló fiú” Karlovy Vary fesztiválján.
A jó és a rossz döntetlen csatája a filmvásznon és eljönnek az angyalok?
Kim Ki-duk nem a középutat keresi az életben. Az a legunalmasabb, hangoztatja. Karlovy Vary idei fesztiválján hét filmjével van jelen. „Durva, kegyetlen, gyilkos filmeket forgatok, pedig én jó ember vagyok” – bizonygatja, s már sorolja is, mi mindent csinált még mielőtt írni és rendezni kezdett volna. Filmfőiskola helyett ugyanis az élet iskoláját járta. Tizenhét éves korától húszéves koráig kétkezi munkás volt. Különböző gyárakban dolgozott.
Öt év katonáskodás után papnak készült, 1990-ben azonban, hirtelen ötlettől vezérelve elindult Párizsba, ahol két évig a saját festményeiből élt. Miután visszatért Koreába, írni kezdett. Első forgatókönyvéből Krokodil címen 1996-ban forgatott filmet. Azóta minden munkája körbejárja a világot, s provokatív erővel vonzza vagy taszítja nézőit. Kim Ki-duk akkor elégedett, ha történeteivel sokkolja a közönséget.
A Krokodil például az öngyilkosok folyójában él, s holttestekre vadászik. A Gazember hőse gengszter és strici egy személyben, aki fényes nappal az utcán csap le áldozataira. A Kalitkában apa és fia kerül érzéki bűvkörébe egy fiatal prostinak. A sziget a szexualitás és a halál filmje. A címzett ismeretlen anya és lánya kalandja egy amerikai katonákkal benépesült koreai félszigeten, ahol a vágyak nem ismernek határokat. Kim Ki-duk filmjei Berlin és Velence után a karlsbadi fesztiválon is két táborra osztották a közönséget.
„Leginkább a feministák utálnak – állapította meg a halk szavú, inkább visszahúzódó, mint magamutogató rendező. – A normális nők viszont szeretnek. A botrány egyáltalán nem zavar. Mint mindent, ezt is meg lehet szokni. Gyerekkoromban a szüleim gyakran megbüntettek, s most azokat az élményeket, érzelmeket próbálom láthatóvá tenni, amelyek azóta is bennem élnek. A fájdalmakat és a múlt sebeit ugyanis ki kell beszélnünk magunkból. A gyógyulásnak ez a legjobb módszere. Nálunk az idős emberek azt mondják, a nagy nyugalmat csak az értékeli, aki megélte a hosszú háborút. Az én esetemben ez annyit jelent: ha megmutatom a rosszat, közelebb kerülök a jóhoz. Márpedig a rosszból nekünk, koreaiaknak is bőven kijutott.”
Kim Ki-duk a megalázottak és megszomorítottak, az örök vesztesek rendezője. Filmjei nyersek és kegyetlenek, képsoraival nemcsak a lelkét, sokszor a gyomrát is felforgatja a nézőnek. Őszintesége fájó és borzongató.
Új szó online
Szlovákiai Magyar Napilap
SZABÓ G. LÁSZLÓ
[2002. 07. 12.]